Tango Harmony Trió
A Tango Harmony zenekar Bartha Katalin kezdeményezésére alakult 1998-ban. Az együttest magával ragadta a Piazzolla műveiből áramló lüktetés, rögtön beleszeretett ebbe a zenébe és Eero Kesti finn zeneszerző segítségével elkezdte a saját együttesre hangszerelt repertoár kialakítását. Azóta folyamatosan bővülő repertoárral szerepel önálló koncerteken és táncos előadásokon egyaránt. Nem csak Piazzolla zenéit, de a tradicionális tangó tánczenéket is játssza: tangókat, milongákat és valsokat, valamint Lázár György saját szerzeményeit is. A Tango Harmony repertoárját neotango tandák is színesítik.
Tango Harmony Trió tagok:
Bartha Katalin - hegedű, violincornetto, ének, művészeti vezető
Bartha Katalin a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett hegedű-, kamarazene-művészi és tanári diplomát. Részt vett számos nagy művész mesterkurzusán Budapesten, Goslarban, Maastrichtban, Bledben, Helsinkiben. 7 évig élt Finnországban, ahol tanított, kamarazenekart vezetett, majd a Kotkai Városi Zenekar koncertmestereként működött.
1996-ban hazaköltözött Magyarországra és létrehozta az Art’s Harmony Társaságot, mely azóta több száz előadást hozott létre. 1998-ban megalapította a Tango Harmony zenekart, melyben hegedűművészként és művészeti vezetőként is részt vesz.
Teljes estés évekig repertoáron futó előadások létrehozója pl. a Nemzeti Táncszínház, IBS Színpad, Klebelsberg Kulturkúria műsorai között. Megálmodója és létrehozója a Párizsi, Hidegkúti-, és Pesti Tangó Szalon, Beszélő Muzsika, Tangó Hangoló, és Vasárnapozás sorozatoknak, valamint a Kristályhegedű című különleges hangulatú műsornak.
Lázár György – zongora, zenei vezető
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett zongoratanári diplomát. 1988 óta a Magyar Állami Operaház tagja, mint balett korrepetitor. 2005 óta vezető korrepetitor. A korrepetitori feladatok mellett gyakran kap meghívást a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarába zongoraművészi feladatok ellátására.
2005 óta az Arts Harmony Társaság tagja, ahol rendszeresen komponál és hangszerel, valamint a Tango Harmony-val számos koncertet adott, és CD-t is készített. Két saját kiadású CD –je van, melyek a Balett műfajához kötődnek.
2007-től alapító tagja és kuratóriumi elnöke a Budai Művészháznak, ahol oktatást és fellépéseket is vállal. A Tango Harmony zenekar zenei vezetője. A koncerteken és előadásokon rendszeresen hangzanak el saját szerzeményei is, többek között Cuerdas de alma, Sombras de La Noche.
Nagy Ottó - gordonka, viola da gamba
Gordonkatanári diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Tanítás mellett régizenével kezdett foglalkozni, megtanult viola da gambán játszani, tagja lett nemzetközi hírű együtteseknek (Camerata Hungarica, Capella Savaria, Savaria Barokk ill. a Budapesti Kamara Opera Társulata és a Középeurópai Barokk Zenekar). Régizenészként számtalan lemezfelvételen vett részt, turnézott Európa és Amerika szerte.
Mindig érdekelte a kortárs illetve a modern zene is, ezért örömmel vesz részt a Tango Harmony műsoraiban.